Csomád község címerének és zászlójának felavatása

2006. december 3. vasárnap

cimeravatas9.jpgVannak olyan órák, amelyekben sorsdöntő elhatározások születnek, hosszú időre kiható, évszázadokon átívelő események következnek be, korszakokat túlélő döntés születik. Mint a csillagok, sugárzó fénnyel, maradandóan ragyogják be az eltűnt századokat. Nevezzük az ilyen órákat – a XX. Század egyik legnagyobb írójának, az osztrák Stefan Zweignek szavaival – CSILLAGÓRÁKNAK. Van-e ilyen csillagóra Csomád falunk történelmében?

Igen, van! Méghozzá kettő. Az egyik: 1784. december 4-e, Ádvent első vasárnapja – éppen 222 esztendővel ezelőtt, - ekkor szentelik fel falunk máig egyetlen műemlék épületét, a templomot! A másik: egy évszázaddal később, 1880. szeptember 29-e, - egy püspöklátogatás jegyzőkönyvén viaszba öntve látható – ma is használatban lévő, őseink idejéből fennmaradt egyetlen relikvia – pecsét lenyomata! Ez a kettő – a templom és a pecsét-lenyomat – látható mai címerünkön…. Ma így kérdezünk: mit hagytak az ősök a mai csomádiakra? Válaszunk: eleget! Mennyi az elég? Itt és most kettő! Ránk hagyták a meggyőződésüket! Így is mondhatom: a hitüket! Meggyőződésüket-hitüket településük szeretetéről, jelen koruk megbecsüléséről, a reménységükről, jövőt építő szándékukról! Jó földműves nem kezd szántani, gabonát vetni, ha nem szereti azt a földet, ahol dolgozik; Nem fáradozik kora reggeltől késő estig, kora tavasztól késő őszig, ha nem becsülik ajándékba kapott idejüket; Bele se kezd a munkába, ha nincs élő reménysége: munkája nem hiábavaló, és azzal, hogy kenyérmagot vet, vall holnapot építő szándékáról! Ezt a hitüket rajzolták a pecsétbe, és öntötték viaszba! Ránk hagyták a lelki otthonukat! 

A közel fél évszázadon át történt vándorlásuk után, a megtelepedés pillanatában szétnéztek maguk körül: látták a patak árterében levő szalagkerteken épített agyagból-sárból gyúrt, kicsiny, szalmatetős házaikat, szegényes berendezésüket, számba vették családjuk tagjait, a learatott búza kévéket, - és tudták: lelki otthon nélkül nem marad meg az életük, az otthonuk, egymást vállaló és hordozó szeretetük, munka-örömük, reménységük! A lelki otthonban viszont megtelik a szívük, feltöltekezik a lelkük mindazzal, ami a békés, becsületes élethez, jövőt építő akaratukhoz, megmaradó reménységükhöz okvetlenül szükséges! És ez a lelki otthon ma is áll, működik!

Meg kell kérdeznünk, mi mit hagyunk a következő nemzedékekre, a következő évszázadokra? A kérdésre akkor fogunk tudni válaszolni, ha elfogadjuk az elődök meggyőződését-hitét, nekünk is meggyőződésünké válik: itthon vagyunk Csomádon, mi építjük jelenté, mi tesszünk a jövőjéért és a legreménytelenebb helyzetben is reménységgel nézünk előre, mert nekünk is van lelki otthonunk, mi is ott akarunk feltöltekezni, az ott kapottakkal, és az ott kapottakból élni, egymásra figyelni, örömöt és békességet munkálni! Ha ez a kettő –ez a meggyőződés és lelki otthon – nem lesz sajátunkká, és nem a szerint rendezzük életünket, akkor nem fogunk tudni mit átadni az utánunk jövőknek! Isten segítsen, hogy csillagóra legyen ez a mai dátum: 2006. december 03-a. 

Áldás
Az úrnak szentelt legyen ez a címer, és ez a zászló, az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Isten dicsőségére, falu-közösségünk épülésére! Áldott legyen mindenki, aki a címerre tekintve alakítja meggyőződését, engedi formálni a hitét! Áldott legyen mindenki, aki a zászlóra tekintve kezd jelent megbecsülni, jövőt építeni, becsületesebben dolgozni, békességesebben élni, másokat vállalni-hordozni, örömöt és reménységet sugározni! Azzal a hittel és meggyőződéssel, hogy „Aki mást felüdít, maga is felüdül!” 

Ámen 

Csomád, 2006. december 03. 

Eszlényi László 
Evangélikus lelkész