A szabadtéri tüzek megelőzéséről

2013. március 1. péntek

A szabadtéri tüzek nagy része a szabályok ismeretének hiányából, vagy annak tudatos be nem tartásából ered. A száraz füves területeket gyakran a jogszabályi tiltás ellenére is meggyújtják, mivel ezt az eljárást tartják az elhanyagolt, gazos területek tisztításának, a száraz fűvel borított mezők megújításának leghatékonyabb és egyben legolcsóbb megoldásának.

A Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Gödöllő Hivatásos Tűzoltóparancsnokság  felhívása

 

2012 tavaszán jelentősen megnövekedett a szabad területen keletkezett tüzek száma, ami indokolttá teszi a tűzmegelőzési tevékenység átgondolását és módosítását.

A tüzek keletkezési helye jellemzően települések külterületein, műveletlen, elhanyagolt, gondozatlan földterületeken volt, továbbterjedésének azonban a gondozott, kaszált területek határa minden esetben határt szabott. Gyakori volt a nádasok, valamint az utak menti területek, árkok leégetése mellett az illegális szemétlerakók környékén a kábelégetéssel okozott tűz.

A tűzesetek körülményeinek vizsgálata az mutatja, hogy azokat túlnyomóan emberi felelőtlenség, gondatlanság okozta.

A szabadtéri tüzek nagy része a szabályok ismeretének hiányából, vagy annak tudatos be nem tartásából ered. A száraz füves területeket gyakran a jogszabályi tiltás ellenére is meggyújtják, mivel ezt az eljárást tartják az elhanyagolt, gazos területek tisztításának, a száraz fűvel borított mezők megújításának leghatékonyabb és egyben legolcsóbb megoldásának.

A szabadtéri tűzesetek jellemzően számszerűsíthető kárt okozhatnak, és a katasztrófavédelem számára jelentős költségekkel járnak: 100.000 forinttól akár több tízmillióig terjedhetnek.

Felügyelet mellett történő égetés

A felügyelet mellett történő égetés végrehajtásának alapvető akadálya a jelenleg hatályos, a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet. Az alapvető tilalom abban az esetben ad felmentést, ha egyéb jogszabály másként rendelkezik. Ez a természetvédelmi területeken növény-egészségügyi indokból, vagy természeti kár megelőzése, illetve az erdészeti területen elsősorban vágástéri hulladékok égetésére vonatkozó égetést tesz lehetővé.

Az OTSZ 606. § (2) bekezdése értelmében a tervezett tarló, nád, vagy növényi hulladék égetését az égetés megkezdése előtt legalább 24 órával írásban be kell jelenteni az illetékes hivatásos tűzoltó-parancsnokságra. Az égetés végrehajtásához, azonban szükséges az illetékes erdészeti igazgatóságok, természetvédelmi hatóságok engedélye!

 

A tűzvédelmi hatósági előírások a szabadtéri tűzgyújtással, a tarlóégetéssel kapcsolatban

A szabadtéri tűzgyújtás alapszabályait az OTSZ 569. §-a fogalmazza meg:

OTSZ 569. § (1) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelenthessen.

(2) A szabadban a tüzet és az üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem lehet. Veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.

(3) Szabadban a tüzelés, a tüzelőberendezés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

A tarlóégetésre vonatkozó OTSZ szabályok szerint (606. § (6) bekezdés d) pontja) „a tarló- vagy a növényi hulladékégetés célját szolgáló tüzet őrizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén vagy ha a tűzre már szükség nincs, azt azonnal el kell oltani.”, és a (7) bekezdésben: „A tarló- vagy a növényi hulladékégetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni.”

A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Kormány rendelet 2013. január 17-i hatállyal egy új tűzvédelmi bírságtételt léptet életbe. Az új tétel kimondja, hogy amennyiben valaki a termőföld védelméről szóló törvényben előírt hasznosítási, vagy mellékhasznosítási kötelezettség elmulasztásával a tűzesetek megelőzéséről nem gondoskodik 60-200 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható!

Ez vonatkozik az elhagyott, jelenleg nem művelt földterületekre is, melyekből manapság elég sok található! Ezeken a helyeken  is gondoskodni kell a tűzesetek megelőzéséről rendszeres kaszálással, gaztalanítással, stb!!

A termőföld tulajdonosok a termények betakarítását követően minél rövidebb időn belül végezzék el a tarlóhántást, valamint száraz növényzettől mentes állapotban tartsák a területüket!

 

A kerti hulladék égetése a hatályos jogi szabályozás alapján tiltott! Ez alól kivétel abban az esetben van, ha az önkormányzat helyi rendeletben szabályozza az égetés feltételeit. Amennyiben nincs ilyen rendelete az Önkormányzatnak, úgy tilos kerti hulladékot égetni!

 

A tűzmegelőzési feladatok végrehajtásának ellenőrzését az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztálya, illetve a Hivatásos Tűzoltóparancsnokság  szakemberei végzik.

 

 

Gödöllő, 2013. 02. 28.

Pintér Mihály
tű. alezredes sk.
parancsnok